2011. jún. 30.

L’Artisan Parfumeur – Mimosa pour Moi (1992) 8/10


A Mimosa pour Moi (Mimóza Nekem) egy rendkívül egyszerű, minimalista parfüm, amelyet pont az olyan napokra találtak ki, amikor államvizsga miatt nincs időm írni. Igazi mimózát még sosem illatoltam, így nem vagyok a legjobb pozícióban ennek a parfümnek az elemzéséhez, de mivel gyaníthatóan az idén már sehol nem fogok nyíló mimózát találni (a mimóza tél végén-kora tavasszal nyílik), az illatmintám pedig hamarosan lemerül, úgy döntöttem, hogy képernyőre vetem az érzéseimet. Azt hiszem, érdemes megismerkedni ezzel az illattal, mégha egy kissé avatatlan szerző tollából is.

A sárga mimóza, helyesebben ezüst akácia (Acacia dealbata) egy Ausztráliából származó, gyors növekedésű fafajta, amelynek illatos, élénksárga, bolyhos virágai már több parfümház kínálatába is behízelegték magukat (lásd: Caron - Mimosa, Czech & Speake – Mimosa, Parfums de Nicolai – Mimosaique, vagy épp Annick Goutal nemrég megjelent Le Mimosa-ja). A L’Artisan Anne Flipo-ra bízta a saját mimózájuk megalkotását, aki nem bonyolította túl a dolgokat, hanem amolyan Giacobetti-stílusban (persze az is lehet, hogy Giacobetti dolgozik Flipo-stílusban) egy egyszerű, törékeny illatot kreált, amely a legártatlanabb szöszke kislányon is jól mutatna. A parfüm fejillatában a zöld, édeskés ibolyalevelek mutatkoznak először, amelyet szinte azonnal követ egy hűvös, sárgadinnyével fellazított virágos jegy, meg egy erőteljesebb vanília, amely a szokásától eltérően nem meleg és édes, hanem keserűmandulát és gyurmát idézően púderes és hűvös. Szerintem némi vaníliavirág (heliotrope) is megbújik a képletben, ugyanis ez a stádium feltűnően hasonlít az Etro Heliotrope-jára, de egy kicsit zöldebb és szellősebb. Ezzel aztán véget is ér a történet, tovább már nem alakul a parfüm és három-négy óra diszkrét és rendkívül kellemes illatozás után búcsút int a bőrömnek.

A Mimosa pour Moi szerintem egy tökéletes nyáresti parfüm, de akár a napsütötte reggeleken is el tudom képzelni. Kifejezetten egyszerű, könnyen viselhető illat, a komplexitást és izgalmas átalakulást kedvelőknek nem ajánlom, viszont aki szereti a Giacobetti En Passant-jának letisztult szépségét, vagy a már említette Heliotrope gyermekien gyurmás vaníliáját, az mindenképp tegyen egy próbát ezzel a parfümmel is. Nekem bejött.

Illatjegyek: feketeribiszke, sárgadinnye, ibolyalevelek, mimóza, jázmin, cédrus, mósusz, vanília

Kreátor(r): Anne Flipo

2011. jún. 26.

Top 10 Nyári Parfüm - 2011

Rá kellett jönnöm, hogy a folytonos és kielégíthetetlen kíváncsiságom ellenére, igazából egy nagyon hűséges típus vagyok. Elnézegetve a tavalyi válogatásomat, simán kiegyeznék most is azokkal a parfümökkel és egész nyáron boldogan viselném őket. Ugyanakkor, azóta eltelt egy év, s én sok új alkotással megismerkedtem, amelyekről szintén úgy gondolom, hogy nagyszerű nyári illatok és érdemes megemlíteni őket, ráadásul azt hiszem, hogy ti sem szeretnétek ugyanazt a tavalyi sort viszontlátni. Ennek a gondolatnak a jegyében, de a régi kedvenceket nem feledve állítottam össze az idei nyár számomra legszebb illatait. Jó böngésződést!

Acqua di Parma – Colonia: Nyáron alapvető követelmény egy jó kis sziporkázó, eleven kölnivíz, s engem az idén az Acqua di Parma méltán klasszikus Colonia-ja fogott meg a leginkább. Illanékony szépség.

Yves Saint Laurent – Kouros: Az egyre nagyobb kedvencemmé váló Kouros első pillantásra talán soknak tűnhet a hőségben, de óvatosan adagolva szerintem gyönyörűen működik. Nálam ő az ügyeletes sármőr.

Lorenzo Villoresi – Uomo: Villoresi mester eredetileg magának készítette ezt a citrusos, gyógynövényes, fűszeres parfümöt, de egy cseppet sem bánom, hogy nekünk is adott belőle. Klasszikus, karakteres férfiasság egy elegáns üvegben.

Parfums D’Orsay – Tilleul: A virágzó hársfák illata nélkülözhetetlen kelléke a nyáresti sétáknak. Olivia Giacobetti Tilleul-je szinte tökéletesen visszaadja ezt a romantikus illatot, s bár ez a parfüm inkább nőies, mint férfias, én mégis úgy érzem, hogy a hangulata miatt itt a helye.

Cartier – Déclaration: Tudom, tudom, ez a parfüm tavaly is szerepelt a listán. De annyira jó, akkora kedvencem, hogy egyszerűen nem hagyhattam ki. Remélem, hogy még sokáig változatlanul élvezhetem az illatát.

Vero Kern – Rubj EdP: A válogatás második női darabja a csodálatos Rubj, amely jázmin, narancsvirág és római kömény ördögi keveréke. Lehet, hogy furcsán hangzik, de olyan, mintha csak nekem találták volna ki. Vagy legalábbis a barátnőmnek…

Diptyque - L’Eau de Tarocco: A klasszikus kölni mellett néha egy modern változatra is szükség lehet, ennek a célnak pedig tökéletesen megfelel a L’Eau de Tarocco. Vérnarancs, grapefruit és fűszerek izgalmas, könnyed elegye.

Parfum d’Empire – Iskander: Gyengeségem újabb jele az Iskander, ugyanis tavaly óta nem tudtam elszakadni tőle. Talán a legjobb, legfrissebb citrusos parfüm, amit ismerek.

Parfumerie Generale - Papyrus de Ciane: A galbánum méregzöld kesernyéssége jól jön a hőségben, s mivel a Bandit-ot nem viselem, így marad a Papyrus de Ciane. A kissé édes, borbélyműhelyes alapja miatt inkább esténként élvezem a társaságát.

Guerlain – Vétiver: Tavaly az Eau Sauvage volt a nagy öreg a válogatásomban, az idén a Vétiver-re esett a választásom. Ha egy testes, de mégsem nyomasztó illatra vágyom, akkor nehezen találnék jobbat ennél a száraz, zöld és természetesnek ható vetivernél.

Végül pedig ne feledjétek el megnézni az Illatoskert és a Parfümblog Top 10-ét is és persze a ti nyári kedvenceiteket is mindenképp áruljátok el!

2011. jún. 21.

Christian Dior – Diorella (1972) 9/10

Edmond Roudnitska citrusos-virágos parfümökben szerintem verhetetlen. Kialakított magának egy egyedi, csak rá jellemző, és szinte azonnal felismerhető stílust, amelybe aztán teljesen beleásta magát és a legtöbb alkotása ennek a stílusnak a tökéletesítésére irányuló törekvésként fogható fel. (Lásd: Diorama, Eau d’Hermés, Eau Sauvage, Le Parfim de Thérése stb.) Ebből a szempontból egyik nagy rajongóját és egyben napjaink egyik legnépszerűbb parfümőrét, Jean-Claude Ellena-t szokta eszembe juttatni, aki szintén kialakított magának egy minimalista, könnyed stílust és évek óta csak azon belül építkezik. Ma, a Roudnitska féle Diorella-t tesztelve megint csak eszembe jutott Jean-Claude Ellena: ahogyan ő összefoglalta karrierje fontosabb állomásait a Voyage d’Hermés-ben, szerintem ugyanúgy hozta össze Roudnitska a korábbi kedvenceit a Diorella-ban, amely egyszerre juttatja eszembe több híres alkotását is.

A Diorella 1972-ben jelent meg, és ezt követően már csak néhány kevéssé fontos Roudnitska alkotás látott napvilágot. (Némiképp kivételt képez a Le Parfum de Thérése, amelyet 2003-ban adott ki Frederic Malle, de ennek a receptjét is a 60’-as években jegyezte le Roudnitska, tehát tulajdonképpen ez is a Diorella előttről származik). Ha ehhez azt is hozzátesszük, hogy a Diorella bevallottan Roudnitska kedvenc parfüme volt, akkor talán érthetővé válik a hanyatlás. Elképzelhető, hogy a Diorella-ban megtalálta a tökéletes formulát, amely maradéktalanul kielégítette őt és ezek után már semmi nem késztette további illatok komponálására. Ez persze csak találgatás és valószínűleg sosem fogjuk megtudni a választ. Akár még az is lehet, hogy egyszerűen csak nem kapott több felkérést az öreg…

Mint már említettem, engem a Diorella egyszerre több Roudnitska műre is emlékeztet. A fejillata élénk, fűszeres, gyömbérhez hasonló citrusai az Eau d’Hermés-t juttatják eszembe, de annak izgalmas, állatias római köménye nélkül. Itt ehelyett egy elegáns és visszafogott sárgadinnye, meg némi kesernyés zöld jegy szerepel. Az összhatás friss, természetes és igazi retro. A szívillat ugyancsak ez a bergamottos, zöld akkord mentén halad, és amikor megjelennek benne a friss, tavaszias, növényes jellegű virágok, akkor egyszerre jut eszembe az Eau Sauvage virágos szíve, meg a Diorissimo sziporkázó gyöngyvirága. Nekem a virágok közül a lonc tűnik a legmeghatározóbbnak, de egy kevés fűszeres szegfű is ki- kidugja a fejét a csokorból. Ezt a vidám sokaságot egy igazi chypre-hez méltóan egy mogorva, kesernyés, de ezúttal nem különösebben szúrós tölgymoha kíséri, na meg van itt még valami nehezen azonosítható, állatias, izzadt test kipárolgását idéző jegy is (indol?), ami mélységet, érzékiséget ad az illatnak. Talán nem annyira izgalmas, mint az Eau d’Hermés imádnivaló római köménye, de kétségtelenül ez is nagyon rendben van, mintha csak egy piszkos, izzadó bestia mocorogna a citromfák és virágzó loncbokrok árnyékában. Nem tudom, hogyan hozza létre és miként csempészi bele minden parfümébe Roudnitska ezt a dekadens, életteli hatást, amely annyira különbözik napjaink tisztaságillataitól, de az tény, hogy minél többet érzem, annál jobban szeretem. A Diorella tartóssága citrusos illathoz képest egész jó (kb. öt-hat óra), hatósugara meg kartávolságon belüli, de ott rendszeresen jelentkezik.

Összességében a Diorella nem lett a a kedvenc Roudnitska parfümöm (az továbbra is az Eau d’Hermés), de ettől még egy nagyszerű, zseniálisan megkomponált illat. Ráadásul női parfüm létére szerintem simán megállja a helyét a legférfiasabb férfin is, úgyhogy ha valaha is ilyen parfüme lesz a barátnőmnek, biztos rendszeresen fogok tőle lopni.

Illatjegyek: citrom, bergamott, bazsalikom, sárgadinnye, zöld jegyek, őszibarack, lonc, jázmin, rózsa, szegfű, ciklámen, tölgymoha, vetiver, pacsuli, mósusz

Kreátor(r): Edmond Roudnitska

2011. jún. 19.

Ginestet – Sauvignonne (2008) 7/10

A Ginestet nem egy parfümház és még csak nem is egy divatház, hanem egy borpince. Na jó, talán túlzás leborpincézni Bordeaux egyik legpatinásabb borkészítő vállalatát, amelyet Fernand Ginestet alapított meg 1897-ben, de a lényeg mégiscsak ez: a Ginestet általában nem illatokat szokott palackozni, hanem nemes borokat. Hogy mégis írok róluk, annak az az oka, hogy 2003-ban a cég vezetősége gondolt egy merészet, és néhány sikeresebb, karakteresebb borát megpróbálta átírni a parfümök nyelvére. Valószínűleg nem a pezsgődugóként kitőrni vágyó művészi felindulás terelte őket erre az útra, hanem egy kis mellékjövedelem, meg a hírverés lehetősége, de ennek ellenére a parfümeik nem lettek nagyon rosszak, szerintem megérdemelnek egy-két bejegyzést.

A Sauvignonne-t – mint ahogy azt a neve is mutatja – a Ginestet egyik népszerű száraz sauvignon bora ihlette. Nem vagyok nagy borszakértő, de annyit tudni vélek, hogy a Sauvignon Blanc szőlőfajta általában üde, ropogós, elegáns borokat ad, amelyeket könnyed virágos (bodzás), zöld, szénás jegyek, esetleg kevés gyümölcsösség ékesít, és általában fiatalon fogyasztják. Ennek megfelelően a Sauvignonne-ban is megtalálhatóak a zöld, virágos és gyümölcsös jegyek, azonban a szárazságról alaposan megfeledkeztek az alkotók, mintha csak valahol elkeverték volna az ihletadó száraz borukat egy könnyed desszertborral. A parfüm egy vidám, napsütötte grapefruit-tal indít, amelynek szépen le vannak gömbölyítve a szúrós élei, és a savanykássága is helyre van igazítva egy kis édes, tavaszias virágillattal. Az első percben feltűnik ugyan némi ecetesség is a színen, de aztán nagyon hamar elillan, és egy sima, szelíd, barátságos akkord marad utána. Ehhez csatlakozik egy nagyon kellemes menta, amely szerintem a sauvignon borok zöld jellegét hívatott megidézni, s ugyanakkor egy friss löketet is ad az egyre édesebbé váló grapefruit-virág párosnak. A leszáradás során feltűnik még némi fehér húsú őszibarack (gyümölcsös jelleg!), és egy kevés tiszta mósusz is, de már nem sokat változtatnak az összképen, alapvetően a grapefruit, virágok és menta üde, kissé fanyar, de mégis selymes játékán van a hangsúly.

Összességében egy könnyed, elegáns parfüm a Sauvignonne, és még a csersavas, nyelvet összehúzó szárazság teljes hiányát is meg tudnám bocsájtani neki, azonban van itt még egy-két apróság, ami megakadályoz abban, hogy igazi kedvenc legyen. Egyrészt nem vagyok megelégedve a tartósságával (rajtam három-négy óra), másrészt nem szeretem, ahogy a hőre reagál: ha nagyon felmelegedik a bőrömön, hajlamos szétesni, kellemetlenül fanyarrá, erjedővé válik. Harmadrészt, nincs karaktere. Szép, kellemes, szerethető, de nincs benne semmi emlékezetes, vagy egyedi, ami igazán kiemelné a többi nyári citrusos-virágos illat közül. Ez így csak egy futó kalandhoz elég.

Illatjegyek: grapefruit, mandarin, narancs, menta, őszibarack, gyöngyvirág, jázmin, ámbra, mósusz, fás jegyek

Kreátor(r): Floressence, Grasse

2011. jún. 18.

Estée Lauder – Knowing (1988) 8.5/10

Estée Lauder 1946-ban alapította meg a kozmetikumokat és bőrápoló termékeket forgalmazó cégét, ahol kezdetben a kémikus nagybátyja által előállított termékeket forgalmazta, majd apránként kibővítette a kínálatát és a vásárlói körét, s 1953-ban Youth Dew név alatt már az első parfümét is piacra dobta, amely azonnal hatalmas siker lett. Ezt még jó néhány népszerű illat követte (White Linen, Cinnabar, Beautiful) és Estée Lauder az 1988-ban megjelenő Knowing (Tudatos) esetében is biztosra akart menni, ezért a fényűző parfümeiről híres Jean Patou parfümház hivatalos orrát, Jean Kerléo-t kérte fel a parfüm elkészítésére. A Knowing ugyan nem lett hatalmas siker, közel sem a legnépszerűbb Estée Lauder illat, azt viszont ennek ellenére is ki merem jelenteni, hogy Jean Kerléo a legjobb formáját hozta és szép parfümöt készített. Mindössze annyi történt, hogy nem a nagyközönség vágyai és a napjainkban divatos közvélemény-kutatások eredményei lebegtek a lelki szemei előtt, miközben a pipettáival ügyeskedett.

A Knowing nem egy könnyű eset, sőt, mai orral szagolva kifejezetten meredek parfüm, abból a típusból, amelyet vagy utálnak, vagy imádnak az emberek. És gyanítom, hogy mostanában az utálkozók tábora áll nyerésre. Ez a parfüm az én fejemben a Kouros női párjaként él, mivel ugyanazt az agresszív, kemény és mégis elbűvölően érzéki, komplex eleganciát hordozza magában, mint az említett Yves Saint Laurent fenevad. A Knowing egy igazi chypre-hez méltóan egy durva, érdes, szúrós akkorddal indít, amelyben némi zöld jegy és aldehid mellett egy hatalmas csokor tölgymoha játssza a főszerepet. Ez bizony egy nagyon régimódi, szappanos, és mégis földesen, mohásan vad kezdet, amely mögül az első órában ki sem látszik a parfüm fénypontja, a rózsa. Jean Kerléo valószínűleg úgy gondolta, hogy csak a türelmes és kitartó emberek méltóak arra, hogy megillatolják ezt a csodálatos rózsás szívillatot, és azért rejtette el egy ilyen arisztokratikusan goromba fejillat mögé. Merthogy tényleg egy csodálatos, üde, eleven, tüskés és vérvörös rózsa lakozik ebben a parfümben, amilyent ezidáig még nem is nagyon éreztem, s amellyel legfennebb Montale legjobbjai vetekedhetnek. Talán a szúrós tölgymohának és a diszkrét szegfűszegnek, talán a nagyon jó minőségű rózsának, de még valószínűbb, hogy Jean Kerléo zsenialitásának köszönhetően ez a rózsa élő, valósághű, és ugyanakkor meglepően előkelő, elegáns. Nincs túlédesítve, nincsenek lekerekítve az élei, hanem a maga nyers valójában van felszolgálva. A Knowing egy nagyon tartós, jelentős hatósugarú parfüm, és még akkor sem kell szomorkodni, amikor öt-hat óra után kissé elcsendesedik a rózsa, hiszen egy komplex, régimódi pacsulis, gyöngyvirágos, civetes chypre alap lép a helyébe, amely még jó néhány órával meghosszabbítja a parfüm életét.

És hogy ezt az illatot miért nem tették tönkre az IFRA korlátozások? Ez egy jó kérdés, amin sokat gondolkoztam, és a következőkre jutottam: egyrészt lehet – bár nem valószínű – hogy még egy IFRA-szigor előtt készült üvegcséből teszteltem. Másrészt – és ez a magyarázat tűnik valószínűbbnek – az IFRA nem tiltotta be a tölgymoha használatát, csak 0,1%-ra korlátozta, és nagyon alacsonyra szabta a benne lévő atranol, klóratranol és gyantasav mennyiségét. Ayala Moriel parfümőr szerint azonban ezeknek az anyagoknak a kiszűrése szinte semmit nem vátoztat a tölgymoha illatán és továbbra is kitűnő chypre-ek készíthetőek belőle. Márpedig ha ez így van, akkor már csak az kellett a minőség megőrzéséhez, hogy az Estée Lauder-ék reformulálás címszó alatt ne cseréljen le minden alapanyagot egy kicsivel olcsóbbra, vagy egy kicsivel kommerszebbre. Örvendek, hogy nem tették.

A sok okoskodás után összegzés: a Knowing még mindig egy csodálatos rózsás chypre, és amennyiben még nem volt kipróbálva, úgy sürgősen tessék sort keríteni rá!

Illatjegyek: aldehidek, mimóza, koriander, tubarózsa, szilva, sárgadinnye, zöld jegyek, rózsa, narancsvirág, babérlevél, pacsuli, írisz, jázmin, gyöngyvirág, cédrus, szegfűszeg, kardamom, civet, tölgymoha, vetiver, ámbra, mósusz, szantálfa

Kreátor(r): Jean Kerléo

2011. jún. 17.

Parfums de Nicolai – Eau Turquoise (2008) 7/10

Patricia Nicolai-t kiváló parfümőrnek tartom, és nagyon sok alkotását szeretem, azonban a Fig-Tea unalmas, fügementes frissessége alapos csalódást okozott nekem, és elvette a kedvemet a további üde, nyári, nőies Nicolai parfümök tesztelésétől. Valószínűleg Eau Turquoise (Türkizvíz) illatmintát sem rendeltem volna soha, ha nincs Tania Sanchez, a parfümguru Luca Turin felesége. Ő ugyanis négy csillaggal díjazta ezt a parfümöt, egy izgalmas mangós-zsályás kombóként írta le, s ha ez nem lenne elég, az Eau Sauvage kedvelőinek ajánlotta a figyelmébe. Márpedig én szeretem a mangót, és az Eau Sauvage-t is egy igen jó nyári parfümként tartom számon, úgyhogy ezek után nem volt mese, meg kellett rendelnem az Eau Turquoise illatmintát.

A Tania Sanchez leírása és az illatjegyek alapján egy egzotikus, pezsgő, gyümölcsös illatorgia képe remegett a szaglóhámom előtt, a valóság azonban ennél sokkal unalmasabbnak és visszafogottabbnak bizonyult. A lime-os fejjegyek mellet ugyan tényleg ott van a mangó a fenyőfára emlékeztető gyantásságával, de ezt az akkordot nem nevezném sem egzotikusnak, sem különösebben gyümölcsösnek. Ahhoz túl visszafogott és kesernyés, s ráadásul egy hűvös, fémes mellékzöngéje is van a dolognak, ami nem igazán tetszik. Az illatpiramisban nem szerepel, de szerintem némi vetiver is megbújik a szívillatban, legalábbis nekem ezt juttatja eszembe a mangó mögött lapuló nyers, nedves, zöld aroma. A folytatásban kicsit barátságosabbá válik az illat képe és a mangót fokozatosan felváltja a fanyar osmanthus és a sárgabarack, amely tulajdonképpen egész kellemes lenne, ha nem lapulna ott még mindig a háttérben az a bizonyos fémes, zöld jegy. A sárgabarack egyébként meglepően jó és erőteljes, s ha mindenképp kategorizálni szeretném az Eau Turquoise-t, akkor inkább nevezném egy kissé éretlen sárgabarackos parfümnek, semmint mangósnak. A szívillat leszáradása rajtam három-négy órát vesz igénybe, és egy halvány, kissé édes, fás alapban ér véget, amely diszkréten meghúzódva még további egy-két órát ücsörög a bőrömön.

Tulajdonképpen nem rossz parfüm az Eau Turquoise, sem az alapanyagok minőségébe, sem az ötlet eredetiségébe, sem pedig a szerkezete harmóniájába nem tudok belekötni, inkább csak a hangulata az, ami nem fekszik nekem. Ezektől az alapanyagoktól egy nagyon vidám, nagyon nyaralós parfümöt vártam, az Eau Turquoise azonban egy elég visszafogott alkotás, és van benne egy kis fémes ridegség is, ami felhőt von a nyaralás türkizkék egére. Nem fogom megvenni a barátnőmnek.

Körkérdés: Melyik a kedvenc egzotikus parfümötök?

Illatjegyek: osmanthus (illatvirág), mangó, sárgabarack, lime, feketebors, jázmin, kardamom, rózsa, cédrus, pacsuli, tonkabab

Kreátor(r): Patricia Nicolai

2011. jún. 12.

Etro – Shaal-Nur (1997) 7.5/10

Az Etro ikonikus Shaal-Nur-ja egy rendkívüli orientális tömjén-parfüm, amelyet egy indiai uralkodónő, a fény királynője ihletett, és ennek megfelelően igencsak napsütötte, mosolygós illat. Míg a legtöbb tömjénes parfüm száraz füstössége szomorkás, vagy meditatív, templomi hangulatot áraszt (pl: Avignon, Dzongkha, Villoresi - Incensi), addig a Shaal-Nur-ról szerintem senkinek nem jutna eszébe ilyesmi. Ez a parfüm a vidámságról szól, és a keletről áramló fényről, gazdagságról, megtisztulásról.

A Shaal-Nur fejillata – tömjénes parfümtől igencsak meglepően – telítve van lédús, eleven citrusokkal és a szintén citrusos jellegű friss, fás korianderrel. Ennek a könnyed akkordnak a hátterében ugyan már ott gyülekezik egy sötétebb, testesebb tömjén-felhő, de nem tudja elnyomni a citrusok jókedvét. Tíz-tizenöt percnek kell ahhoz eltelnie, hogy kicsit alábbhagyjanak a citrusok, és erőre kapjon a tömjén, meg egy édeskés, sűrű virágos akkord, amelyben számomra a nehéz illatú nárcisz tűnik a dominánsnak, de néha-néha a rózsát is érezni vélem. A karo-karounde, amely egy nyugat-afrikai cserjét takar, és amelynek illata állítólag a jázminéra hasonlít, de annál fásabb, fűszeresebb és zöldebb, szintén itt lehet jelen, de nem állíthatom, hogy ki tudom szimatolni a hatalmas illatkavalkádból. Nagyon komplex ez a szívjegy, a virágos-tömjénes-citrusos aromák között még borsos, zöld (rozmaring?) és gyümölcsös (feketeribizli?) jegyek is elő- előbukkannak, ráadásul az édes, gyantás, púderes alapjegyek is kezdik hallatni a hangjukat, ami csak tovább bonyolítja az összképet.

Néhány óra elteltével teljesen nyoma vész a citrusoknak, és a tömjén árnyékából élre tör a kissé gyantás illatú opoponax, avagy édes mirha, amelyet vaníliás-ámbrás jegyek segítenek a hatalomra jutásban. Ez a stádium már lényegesen sötétebb, mint a kezdet, és engem határozottan emlékeztet a szintén Jacques Flori alkotta Messe de Minuit-ra, de összességében még mindig egy meleg, barátságos illat, amelyről senkinek nem fog eszébe jutni az inkvizíció. Ez a kedvenc részem.

Bár több internetes kritikában is olvastam panaszokat a Shaal-Nur tartósságáról, meg töménységéről, én semmi hasonlót nem tapasztaltam. Sőt. Rajtam hat-hét órán keresztül jól érződik az illata, és néha még túlságosan is tolakodónak érzem a jelenlétét. Bármikor próbálkoztam is a viselésével, a szívillat sűrű virágos, tömjénes fűszeressége mindig nyomasztott egy kicsit, és megnehezítette a parfüm élvezetét. Pedig egyértelmű, hogy nagyon jó minőségű alapanyagokból lett összerakva, és az illatjegyeket is szépen összecsiszolta Flori mester, valamiért nekem mégsem működik. Ezért a 7.5, de ez semmiképp ne riasszon vissza a tesztelésétől, a Shaal-Nur egy nagyon jó parfüm és könnyen megeshet, hogy egyedül vagyok ezzel a sűrűség-nyavalygással.

Illatjegyek: bergamott, citrom, koriander, feketeribizli, rozmaring, tárkony, rózsa, nárcisz, karo-karounde (Leptactina senegambica), opoponax, rózsaszín bors, cédrus, ámbra, tömjén, vanília, pézsma, vetiver

Kreátor(r): Jacques Flori

2011. jún. 10.

Cerruti – 1881 (1990) 6.5/10

A Cerruti cég 1881-ben született meg egy olasz kisvárosban, Biella-ban, és akkoriban még csak egy egyszerű kelme-kereskedésként működött. Divatházzá csupán 1967-ben alakult át, amikor is Nino Cerruti, a cégalapító unokája megnyitotta első divatszalonját Párizsban. Az illatok világához 1978-ban csatlakoztak, azonban az első komolyabb parfüm-sikert csak 1990-ben, a kezdetekre utaló 1881 nevű parfümükkel érték el, amelynek azóta számos vadhajtása is született.

Az 1881 egy tipikus 80’-as évek végi, fás-aromás parfüm, amelynek szúrós, zöld agresszivitása szöges ellentétben áll napjaink puha, simulékony, édeskés illat-divatjával. Meglepő, hogy mindössze húsz év alatt mekkora átalakuláson ment át a parfümvilág (előbb a vizes-sportos, majd az édes -transzszexuális volt a menő), s mennyire nem eviláginak, öregesnek hat egy húsz évvel ezelőtti alkotás. Az 1881 klasszikus, citrusos nyitánya még csak-csak rendben van, de a mögötte felsejlő élénk, zöld és olcsó arcszeszre emlékeztetően szúrós kavalkád már nagyon furcsán hat egy mai orrban. Hogy miből is áll ez az akkord, azt nehéz kihámozni, de szerintem a levendula, a borókabogyó és a rozmaring a legfontosabb képviselője a zöld résznek, míg a kissé fűszeres karcosságért a szegfűt, a friss rózsát, egy csipetnyi gyöngyvirágot és természetesen a tölgymohát (vagy annak szintetikus helyettesítőjét) tartom felelősnek. Ez a kemény, férfias, éles akkord elég hosszasan és erőteljesen elidőz a bőrömön és mindössze akkor érzek változást a szerkezetében, amikor kissé felhevül a bőröm (értsd: rálehelek). Ilyenkor előbújik egy kellemes púderes, balzsamos aroma, amely édesebbé, borbélyműhelyeket idézővé változtatja az illatot. Nem rossz, és gyanítom, hogy ha nem a szobámban ücsörögve, hanem a napon sétálva tesztelném a parfümöt, akkor rálehelés nélkül is előbújna ez az alap.

Nekem tulajdonképpen tetszik az 1881, mint érdekesség, és mint a gyerekkorom édesapjára emlékeztető illat, de a viselését már alaposan megfontolnám. Igencsak eljárt fölötte az idő, és egyáltalán nem jól öregedett, nem az örökkévalóságnak teremtődött, mint az igazán nagy parfümök. Persze az is lehet, hogy a reformulálások is rátettek egy lapáttal a sírjára, de a régebbi változatát nem ismerve, ezt nem jelenthetem ki biztosan. Azt sem tudom, hogy mennyire keresett napjainkban, de gyanítom, hogy már csak egy pár konzervatív veterán használ ilyesmit. Kár érte, mert sokkal több fantázia és munka van benne, mint a legtöbb modern alkotásban…

Illatjegyek: bergamott, citrom, szegfű, bazsalikom, tárkony, ciprus, rozmaring, levendula, borókabogyó, ylang-ylang, rózsa, gyöngyvirág, fekete ribizli, szantálfa, fás jegyek, mósusz, balzsamos jegyek, vetiver, pacsuli, ámbra, tölgymoha, cédrus

Kreátor(r): Martin Gras

2011. jún. 8.

Lamentálás az IFRA-ról és a parfümiparról


IFRA (International Fragrance Association). Ez a négy betűs szócska illatmániás berkekben egyet jelent a nyolcadik művészet, a parfümkészítés halálával. Az intézet, amely azért hozta létre önmagát, hogy megvédjen minket a parfümök okozta bőrallergiáktól és egyéb apró kellemetlenségektől, rákos daganatként szőtte körbe a parfümházakat és kényszerítette rájuk a szabályait. Hogy csak néhány példát említsek, az általuk kiadott Code of Practice 0,1%-ra csökkentette a parfümben lévő tölgymoha mennyiségét (egy igazi chypre nélkülözhetetlen alapanyaga), a jázmin abszolút - az egyik legszebb és leggazdagabb virágillat - nem haladhatja meg a 0,7%-ot, a verbénát pedig teljesen kizárták a felhasználható alapanyagok listájáról. Ennek ellenére az IFRA képviselői megállás nélkül hangoztatják, hogy ők nem törvényeket hoznak, csupán ajánlásokat tesznek az alapanyagok helyes és biztonságos felhasználására nézve, s ezeket csak az IFRA tagoknak kell betartaniuk. A gond csak az, hogy majd’ minden parfümház IFRA tag…

Lisa Hipgrave, a nagy-britanniai IFRA igazgatója és egykori parfümőr, egy nemrég megjelent interjúban mantraként ismételgette, hogy nekik kötelességük megvédeni az embereket és elhárítani minden lehetséges parfümökben leselkedő veszedelmet a fejünk fölül. A kérdés csak az, hogy miért akarják annyira, ha mi, a fogyasztók nem akarjuk ezt, legalábbis nem ilyen mértékben? Miért nem hagyják meg nekünk a választás lehetőségét? Ha májzsugorodásban szeretnék meghalni, akkor jogom van addig inni, amíg elérem a célomat, vagy ha földimogyoró-allergiám van, de szeretnék megenni egy Snickers-t, akkor senki nem fog megakadályozni abban, hogy egy allergiás reakcóban leljem a végzetemet. Közelebbről legális lesz a marihuána, viszont a parfümeinkben nem lehet jázmin… A példák a végtelenségig sorolhatóak. Vajon miért nem lehet ugyanezt az elvet alkalmazni a parfümökre is, egyszerűen felírni a doboz oldalára a benne lévő potenciális allergéneket, és mindenki döntse el maga, hogy vállalja-e a kockázatot vagy sem? Ha Lisa Hipgrave-től kérdezzük ezt meg, akkor menetrendszerűen érkezik a mantra-válasz, miszerint nekik kötelességük megvédeni minden ártatlan felhasználót. Egyszerűen nem engedi a lelkiismeretük, hogy veszélyes anyagokat hagyjanak a parfümökben, még ha az csak a népesség egy milliomod részére lenne is ártalmas, és nekik is csak egy múló bőrpírt okozna. Ha engem kérdeztek, akkor az egész a pénzről szól. Azzal, hogy az IFRA egy sereg természetes alapanyagot tiltólistára helyez, és ezzel teljesen lebutítja a parfümöket, hatalmas piacot teremt bizonyos szintetikumokat gyártó mammut-cégeknek. Persze ez is csak egy elmélet, de szerintem hihetőbben hangzik, mint a lelkiismereti aggályok…

És hogy mindez hová vezet? Nézzünk csak szét magunk körül: az utóbbi öt év parfüm felhozatalából nem tudok öt darab igazán komplex és szép parfümöt megnevezni, amely a nem-niche szektorból származik. És nem hiszem, hogy ez az egész változás a divat következménye. Az emberek nem lehetnek sokkal hülyébbek, mint húsz-harminc évvel ezelőtt, egyszerűen csak azt választják, amit folyton az orruk alá dugnak.

Lisa Hipgrave szerint az alapanyag-limitálások nem okoznak változásokat a parfümök illatában (ajánlom figyelmébe az Opium-ot, vagy a Diorissimo-t), mindössze nagyobb kreativitásra kényszerítik a parfümőröket, hogy megtalálják a betiltott alapanyagot tökéletesen helyesítő molekulákat. Ezek alapján a kommunizmus irodalom-cenzúrája is kifejezetten jót tett a művészetnek, hiszen bővebb szókincs használatára és árnyaltabb fogalmazásra kényszerítette az írókat… Szerintem ahelyett, hogy Lisa Hipgrave és társai mentegetőző szavainak hinnénk, bízzuk magunkat az orrunkra, meg a veterán parfüm-mániásokra, akik határozottan állítják, hogy napjainkra szinte már egyetlen klasszikus remekmű sem a régi. Vajon a Mona Lisa-t is újra fogják festeni, ha kiderül róla, hogy nehézfémeket tartalmaz a megalkotásához felhasznált festék?

Végszóként egy Luca Turin-tól kölcsönvett tanács: Ha egy parfüm most tetszik, akkor most végy meg belőle két üveggel, mert nem biztos, hogy legközelebb is ugyanolyan lesz. És reménykedjünk, hogy előbb-utóbb kitör a parfüm-forradalom, letaszítják az IFRA-t az álszenteskedő trónjáról, s mi újra teljes fényükben, illatukban élvezhetjük kedvenceinket.

2011. jún. 5.

Hermés – Les Jardins

Jean-Claude Ellena első munkái közé tartozott a Hermés-nél a Les Jardins Series útjára indítása, amely mostanra már négy tagot számlál, s szerintem napjaink messze legszínvonalasabb, legegységesebb sorozata született belőle. A négy illat nagy összhangban van, egy tőről fakadnak, s ugyanarra a friss, pezsgő, zöld, minerális-fás alapra épülnek, amely olyannyira jellemző az utóbbi idők Ellena munkáira, s amelyet úgy tűnik, rajta kívűl senki nem képes megalkotni. Ez a közös struktúra persze egy kicsit az egyediség és az izgalmak rovására megy, de köszönhetően a változatos és ötletes díszítőelemeknek, a négy parfüm azért jól elkülöníthető egymástól, s mindenki megtalálhatja köztük a személyiségéhez legjobban illeszkedőt. A következőkben egyenként veszem górcső alá ezt a négy illat-költeményt, s megpróbálom kiemelni a köztük lévő különbségeket.


Un Jardin en Méditerranée (2003) 8/10


A Mediterrán kert a sorozat első darabja, a Jardin-divat megteremtője, tehát ez tekinthető a legeredetibbnek a négy közül, Ellena itt hozta a legkreatívabb formáját, megtalálva azt a nagyszerű alapot, amely később a következő három darab gerincét is képezte. A parfüm – hűen a nevéhez – a mediterránon őshonos fügefa levelét használja központi elemként, amely itt száraz, aromás és kesernyés, inkább paradicsomleveles, szurokfüves, petrezselymes mellékzöngével, semmint az egyéb fügés parfümökben használt kókuszos, édes jegyekkel (pl: Premier Figuire). Ezeknek a fügeleveleknek az árnyékában rejtőzik a sorozat ismertetőjegye, a kissé citrusos, fanyar, cédrusos alap, amely egy üde, pezsgő, vidám légkört ad a parfümnek, s ezt az örömet az akkord egyértelműen szintetikus mivolta sem tudja lerombolni. Azt ugyan nem állíthatom, hogy bennem megidézi a mediterrán nyár hangulatát – ahhoz messze nem elég forró és fűszeres – de ettől még egy egész jó nyári illat és én is szívesen viselném, ha a rendelkezésemre állna. Köszönhetően a szárazabb, aromásabb jellegének, és a viszonylag visszafogott gyümölcsösségének, szerintem ez a sorozat legférfiasabb darabja, de még mindig simán belefér az uniszex kategóriába.

Illatjegyek: mandarin, bergamott, citrom, fügefa és levele, narancsvirág, vörös cédrus, fehér oleander, mósusz, boróka, ciprus, pisztácia


Un Jardin sur le Nil (2005) 8/10


A Kert a Níluson sokáig a kedvenc darabom volt a sorozatból, de az utóbbi időben mintha megváltozott volna egy kicsit, nehezebbé, édesebbé vált, így kénytelen osztozkodni a Mediterrán kerttel a fődíjon. Bár sejtelmem sincs, hogy mi köze a Nílusnak az Indiában őshonos mangóhoz, ebben a parfümben mégis a mangóé a főszerep, amely egy kellemes gyümölcsös jelleget ad a parfümnek, megspékelve a mangó héjából ismert különleges, kissé kaporra emlékeztető aromával. Ehhez csatlakozik a fanyar grapefruit és a már korábban is emlegetett friss, zöld, fás háttér, így összességében egy, a Mediterrán kerthez meglehetősen hasonlatos sziporkázó, zöld illatot kapunk. Szerencsére Ellena, kihagyta a parfümből a Nílust és vele együtt mindenféle vizes hatást keltő, ózonos jegyet, s csak a kertre koncentrált, annak minden életerejével és zöldellő, buja vidámságával együtt. Azt pedig jól visszaadta.

Illatjegyek: mangó, grapefruit, lótuszvirág, kálmos (Acorus calamus), tömjén, szikomorfa (Ficus sycomorus)


Un Jardin aprés la Mousson (2008) 6.5/10


A Monszun utáni kert kezdetben csalódásként ért és még mindig nem barátkoztam meg vele igazán, bár most már látom az értékeit. Az indiai esős évszak ihlette parfümben érdekes módon egy sárgadinnyés, tejes akkord kapta a főszerepet, amely szerintem nem igazán odaillő és nem is különösebben kellemes. A dolog akkor kezd érthetőbbé válni, amikor a sárgadinnye fokozatosan elveszíti a tejes jellegét és kap némi segítséget a feketeborstól meg a gyömbértől. Ennek köszönhetően átalakul egy hűvös, friss, szinte mentolos akkorddá, amely tényleg hasonlít az eső utáni hűvös, nedves, dohos levegő illatára. A négy közül ebben a parfümben érzem a legkevésbé a jellegzetes Jardin háttérillatot, s ez a legkevésbé zöld is, inkább a sárgadinnye és a feketebors uralkodik benne. Hatósugarát tekintve is ez a legvisszafogottabb, viszont a tartóssága egész jó (hat-hét óra), így bőkezű adagolással szép eredményeket lehet vele elérni. Ne hagyjátok, hogy elijesszelek tőle!

Illatjegyek: kardamom, koriander, feketebors, gyömbér, vetiver, himalájai gyömbérliliom (Hedychium gardnerianum)


Un Jardin sur le Toit (2011) 7/10


A Tetőtéri kert csak nemrég jelent meg, de már igen jó kritikákat kapott, van aki ezt tartja a sorozat legjobb darabjának. Én ugyan nem merészkednék idáig, de kétségtelenül ennek a parfümnek is helye van A Kertben. A Rue Faubourg Saint-Honoré-n található Hermés boutique ihlette parfümben az alma és a körte a sztár, így érthető, hogy miért ez a sorozat leggyümölcsösebb darabja. Az első három parfüm egzotikus gyümölcsei után nem is baj egy kis hazai aroma, mindössze az a kifogásom vele, hogy az itt is megjelenített lédús zöldalma-illat már annyira összekötődött az én fejemben a különböző samponok szagával, hogy most nehéz parfümként gondolni rá. Számomra túl tiszta, ártatlan és higiénikus ahhoz, hogy igazán szeretni tudjam, s ezt csak tovább fokozza a rengeteg zöld fű meg a leheletnyi üde rózsa. Talán ha a beígért komposzt jegy nem csak egy hangzatos dolog lenne, hanem tényleg érződne, akkor nekem is ez lenne a kedvencem, így azonban marad a harmadik hely. Mellesleg ez a sorozat leghangosabb, legtartósabb darabja, s a már említett illatjegyek mellet itt is erőteljesen jelen van a friss, pezsgő Jardin háttér.

Illatjegyek: alma, körte, rózsa, zöld fű, bazsalikom, magnólia, komposzt

Végezetül egy abnormális találós kérdés: Egy sorozat, négy világrész, négy parfüm. Melyik a kedvencetek?

Kreátor(r): Jean-Claude Ellena

2011. jún. 4.

Heeley – Esprit du Tigre (2006) 8.5/10

A Heeley egy mifelénk kevéssé ismert, ám a nagyvilágban kifejezetten népszerű niche parfümház, amely az egyszerű, élettel teli és nagyon jó minőségű illataival fogta magának a rajongóit. A márka megalapítója a Párizsban élő, angol származású tervező, James Heeley, aki elsősorban minimalista vázáiról, bútorairól és egyéb szoba-kiegésztőiről híresült el, de az utóbbi időben a parfüm-üzletben is egészen jól megy a szekere. Illatos alkotásai elég borsos árúak (120 euró/100ml), de a letisztult eleganciájú, ízléses üvegbe rejtett folyadék mellett, a csomagolásában is egy műalkotást köszönthetünk, mégpedig egy növénytartó edényként újrahasznosítható minimalista vázát. Legalábbis érdekes az ötlet…

Ezidáig két Helley parfümöt sikerült kipróbálnom, amelyek közül egyértelműen az Esprit du Tigre (A tigris szelleme) ragadta meg jobban a fantáziámat (a másik a Cuir Pleine Fleur), így ma ezt ismertetem részletesebben. A parfümről, már amikor megrendeltem tudtam, hogy sokan a híres, orrcsavaróan, könnyfakasztóan fűszeres kínai balzsamhoz hasonlították az illatát, ezért nem ért meglepetésként az intenzív kámforos, mentás kezdet, az viszont annál inkább meglepett, hogy mennyire viselhető, kellemes aromává szárad le. A fejillat hűvös, kámfor, menta, feketebors és kardamom kavalkádja ugyan tényleg emlékeztet a kínai balzsamra, de annál kesernyésebb, és persze nem annyira átható erejű, a folytatás viszont már elkanyarodik erről a kínai ösvényről, s rátér az Indiába vezető kardamom-szegfűszeg csapásra. Ebben a stádiumban a száraz, keserű, zöld illatú kardamom válik uralkodóvá, amelyet egy határozott szegfűszeg jegy tesz fűszeresebbé, markánsabbá. Igazi gyönyörűség ez a rész: tiszta, természetes, friss és egészségesebbnek érzem magam tőle. Rajtam két-három órát időz ez az akkord, majd fokozatosan alábbhagy a szegfűszeg ereje, s az illat átalakul egy könnyedén vetiveres, kardamomos, fás-fahéjas alappá, amely valószínűleg a kardamom miatt, határozottan Jean-Claude Ellena Déclaration-jére emlékeztet. Úgy gondolom, nem egy szégyellendő rokonság.

Összességében nagyon meg vagyok elégedve ezzel a parfümmel (nem véletlenül került be a tavaszi Top10-embe sem), s az illatpiramist is csak dícsérni tudom, hiszen minden általa említett illatjegy felfedezhető a kompozícióban, s nagyon szépen visszaadja a parfüm jellegét. A névválasztás szintúgy tetszetős. Mindössze annyit módosítanék a dolgokon, hogy a parfüm kezdeti intenzitását kitolnám a szív-, és alapjegyekre is. Ezek ugyanis egy kissé diszkréten, bőrhöz lapulva viselkednek az én ízlésemhez mérten, s ha már ekkora pénzt pengetek le egy parfümért, akkor elvárom tőle, hogy gyakran, s lehetőleg hosszasan legyezgessen az illata. Ezt a hiányosságot pedig az ajándék váza sem tudja kárpótolni…

Illatjegyek: borsmenta, kámfor, kardamom, szegfűszeg, feketebors, fahéj, vetiver

Kreátor(r): ismeretlen

2011. jún. 1.

Comptoir Sud Pacifique – Aqua Motu (1992) 7.5/10


A nyár első napján egy igazi nyaraló-parfümöt szerettem volna bemutatni, így esett a választásom a vakációzókra specializálódott Comptoir Sud Pacifique-re, azon belül is az Aqua Motu-ra, amely a parfümház legsikeresebb, legnépszerűbb illata, s amelynek már a neve is jelzi, hogy a nyárra lett kitalálva. A Motu szócskának két lehetséges jelentésére is rábukkantam – egyrészt egy Pápuában élő ősi törzs neve, másrészt a polinéz nyelvben apró szigetecskét jelölő szó - és mivel mindkettő egzotikus, víz közeli vidékekkel hozható kapcsolatba, azt hiszem bármelyik megoldás elfogadható számunkra.

Az Aqua Motu egy ízig-vérig vizes parfüm, s én egyáltalán nem lelkesedem ezért a műfajért, de ez az illat kivételnek számít. A kedvenceim közé ugyan nem sorolnám be, és valószínűleg sosem lesz egy egész üvegre szükségem belőle, de kétségtelenül kiemelkedik a vizes-sportos illatok tengeréből, egy eleven színfoltja ennek a lebutított, unalmas parfüm-társaságnak. A megszokottnál kissé alkoholosabb kezdet után rögtön feltűnik az óceán leheletét megidézni szándékozó friss, ózonos vizes jegy, de szerencsére ez nem a megszokott lecsupaszított, uborkás Calone hullám, hanem egy komplexebb, barátságosabb és kevésbé szintetikusnak ható akkord, amelyben a meleg, kissé juharszirupra emlékeztető immortella is fontos szerepet játszik. Csodát ugyan nem tesz a parfümmel, amely továbbra is alapvetően vizes marad, de ad neki egy kicsit édes, kicsit fás mellékzöngét, amely mintegy megidézi a nap által felhevített puha homok illatát is. Ehhez csatlakozik egy jódos, hínáros, tengervíz szagú jegy, némi diszkrét fehér virág, meg valami majdnem-kókuszos, tiszta mósuszos, friss akkord, amely meghozza a tengerpart-hatáshoz nélkülözhetetlen naptejes-napolajas testek illatát is. Az összhatás egészen kellemes és meglepően tengerpart szagú. A parfüm tartóssága nem kimagasló (rajtam négy-öt óra), de fémből készült palackjának köszönhetően bárhová magunkkal rángathatjuk, és szükség esetén repetázhatunk belőle. Hatósugara jó közepes.

Azt hiszem túlzás lenne ezt a parfümöt egy örökérvényű művészi alkotásnak nevezni, de ettől még egy egészen jó funkcionális termék, kitűnő nyári kiegészítő, télen pedig a szép emlékek megidézésére lehet használni. Ha eleged van a mainstream vizes parfümökből, de mégis szeretnél valami könnyed, friss, tengerpart-illatot a forró nyári napokra, akkor adj egy esélyt az Aqua Motu-nak, kellemes meglepetésben lehet részed.

Illatjegyek: immortella (Helychrysum arenarium), tengeri jegyek, gyöngyvirág, meleg homok, hínár

Kreátor(r): ismeretlen