Bár a niche parfümök hivatalos, és törvényes atyja a L'Artisan-t létrehozó Jean Laporte, számomra mégis mindig Serge Lutens volt a zugparfümök királya, és kútfője, a titokzatos, izgalmas, és néha bizarr illatok világának kormányzója, aki nem tűr meg egyetlen kompromisszumot sem, és mindig véghezviszi sötét álmait. Ezért is esett olyan rosszul amikor 2010-ben megtudtam, hogy Lutens - az ázsiai piacra való tekintettel - tiszta illatokban kezd utazni, amelyeket még ő maga is anti-parfümökként emleget. Először úgy döntöttem, hogy ezeket az illatokat legjobb lesz ki sem próbálni, de aztán amikor Csí jóvoltából hozzájutottam a L'Eau-hoz, és a L'Eau Froide-ot is elhozta a postás, úgy döntöttem, hogy kiírom magamból őket.
L'Eau (2010) 6/10A L'Eau (A víz) a főgonosz, az első anti-parfüm, amelyet Lutens azért hozatott létre parfümőrével, hogy megtörje az orientális alkotásai által keltett egyhangúságot, meg hogy visszaadja azt az érzést, amit akkor érzünk, amikor tisztán és illatosan kiszállunk a fürdőkádból, és magunkra öltjük a frissen mosott, és vasalt fehér ingünket. Azt hiszem, hogy egyetérthetünk abban, hogy ez csakugyan jó érzés, de az nem világos számomra, hogy miért kell ennek a megteremtéséhez egy parfüm, amikor a fürdés-tiszta ruhába öltözés amúgy is a mindennapjaink része. Nem hiszem, hogy az alkotói folyamat során a harmadik világ szegény gyerekeire gondolt, akiknek nincs lehetőségük naponta fürdeni, meg tiszta ruhába bújni, és ily módon pótolhatnák az életüknek eme hiányosságát. Arról nem is beszélve, hogy hasonló jellegű tisztaság-parfüm már egyébként is több száz van a piacon...
Ennyit arról, hogy mi a véleményem a L'Eau társadalomban betöltött szerepéről, és most nézzük az illatot magát. Az pedig meglepően jó, sőt, azt is mondhatnám, hogy műfaja egyik legjobbja. Ez persze, még mindig nem mentség a létezésére, de el kell ismerni, hogy az unalomig ismételt citrusos-friss fejjegyek után egy kifejezetten kellemes szívjegyhez jutunk, amely fiatal fenyőrügyek, harmatos havasi kaszálók, és friss sarjú illatát idézi meg bennem. (Na meg eszembe juttatja a L'Eau de L'Artisan-t, amely egy hasonlóan sarjús illat, de természetesebb, és ózonmentesebb kivitelezésben). Nem állítom, hogy érzem a parfümben a magnóliát - ez inkább csak az ázsiai piacnak szólhat - de egy kis virágos jellege van az illatnak, ami szépen együttműködik a mentával, zsályával és az ózonos jegyekkel. Pozitívum, hogy a legtöbb friss illattól eltérően az ózonos jegyek nem fullasztóak, és nem visítanak fejhangon, hanem diszkréten a háttérben maradnak. A parfüm tartóssága rajtam hat óra körüli, hatósugara pedig erős közepes.
Összességében a L'Eau egy klisékkel teli, teljességgel fölösleges, de profi módon megcsinált parfüm. Ha valaha is tisztaság illatú parfümre vágynék, vagy a fürdést, és tiszta ruhát egy üvegcsével szeretném helyettesíteni, és a pénz nem lenne tényező, akkor lehet, hogy rá esne a választásom, de ettől még nem fogom megbocsájtani neki, hogy leterelte a helyes útról Serge Lutens-t.
Illatjegyek: aldehidek, citrusok, magnólia, fehér menta, zsálya, ózonos jegyek, mósusz
L'Eau Froide (2012) 6.5/10A L'Eau Froide (A hideg víz) a sorozat második, és reményeim szerint befejező darabja, s annyi fejlődést mutat az elődjéhez képest, hogy itt a menta és az ózonos-vizes jegyek mellett a tömjén is "léhűtőt" játszik. Furcsa érzés egy friss, citrusos kompozícióban kicsavarodva látni a megszokott sötét, füstös tömjént, de nagy hígításban egy ilyen oldala is van kedvenc szomáliai gyantánknak, és Lutens most ezt használta ki. Az eredmény egy szokatlan, és eleddig nem igen érzett illat lett, amelyben a menta és a tömjén összjátékából egy fűszeres, hideg, pezsgő, és kissé édeskés aroma született, amely engem a cukrozott gyömbér, és a frissen őrölt feketebors elegyére emlékeztet - persze jó adag szintetikus felhanggal. Tulajdonképpen a fejillat olyannyira élénken gyömbéres, hogy nehezemre is esik elfogadni, hogy ez a tömjén műve, és nem a citrusos-fűszeres szagú gyöktörzsé.
Az első tíz percet követően kissé alábbhagy a citrusosság, és teret nyer a menta, feketebors, friss tömjén, és vizes jegyek fémjelezte üde, és hangos szívillat, amelyben néha a vetiver is fel-feltűnik egy pillanatra. Sajnos az összhatás elég fogpasztás-szintetikus lett, meg van valami nyomasztó édessége is a dolognak, amit nem tudom, hogy hova tegyek, és némiképp megakadályoz az illat élvezésében. Tartósság, a L'Eau-hoz hasonlóan egész jó, hatósugár szintúgy.
Bizony, ez a parfüm sem váltotta meg a világot, de egy kicsit több eredetiség szorult bele, mint a L'Eau-ba, és megismerhettem általa a tömjénnek egy ezidáig kevésbé mutogatott oldalát. Ennek ellenére ebből az illatból sem lesz egész üveggel szükségem, s másnak is csak akkor ajánlom, ha gyakran érzi úgy, hogy szeretné a bőrén érezni a fogpasztával kevert autóillatosítója szagát.
Illatjegyek: szomáliai tömjén, menta, vetiver, mósusz, tengervíz
Kreátor(r): mindkét esetben Christopher Sheldrake
.jpg)
